2013. április 3., szerda

LP: Kovács Kati: Közel a naphoz (1976)

A Közel a Naphoz Kovács Kati hatodik nagylemeze, az LGT-vel készített lemezek közül a második. 1975-ben készült, 1976-ban jelent meg.

A lemez elég nehéz körülmények között készült, hiszen ekkor mind az énekesnő, mind a zenekar igen nagy népszerűségnek örvendett, sok fellépésük volt, s idejüket összeegyeztetni nem volt kis feladat.

A Kék farmer c. dalt hárman éneklik: az énekesnő mellett Karácsony János és Somló Tamás, az El ne hagyd magad pedig duett Somló Tamással.
Az El ne hagyd magad c. dalt 1974-ben az LGT adta elő angolul az All Aboard, illetve a Locomotiv GT ’74 USA c. albumokon.

A Ha a dobos megengedné c. dal Lengyelországban kislemezen is megjelent. Érdekessége, hogy nagy részében egyetlen dob kíséri az énekhangot.
Az Ismersz jól c. szerzeményt a Locomotiv GT V. negyedik oldalára is felvették, átdolgozva, funkys felfogásban, de végül nem került rá a lemezre.

Klikk és válogass a Grandon Kovács Kati kiadványai között

A  oldal
1.Tíz év az úton
Presser G.
2.Nekem biztos lesz egy fiam
Presser G.-Adamis A.
3.Kék farmer
Somló T.-Laux J.
4.Közel a naphoz
Presser G.-Adamis A.
5.Apák és Anyák
Presser G.-Adamis A.
B  oldal
1.Taníts meg élni
Somló T.-Adamis A.
2.Ismersz jól
Presser G.-Adamis A.
3.Segíts túl az éjszakán
Somló T.-Adamis A.
4.El ne hagyd magad
Somló T.-Adamis A.
5.Ha a dobos megengedné
Presser G.

Klikk és válogass a Vaterán Kovács Kati kiadványaközött

Lájk, ha kedveled Kovács Kati dalait

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése